Főoldal Történelem Képek Hasznos oldalak Vendégkönyv 2018. Jan. 19.
 


Összegző gondolatok

A túra végeztével értékeltem magamban az út eredményeit. Összességében mindenképpen sikeresnek kell tekintenem az utat. Megtaláltam a Rudkinoi Magyar Katonai Temetőt, elhelyeztem egy nemzeti színű szalaggal ellátott virágkosarat az emlékműnél. Megtaláltam nagybátyám nevét az egyik márványtáblán, és gyújtottam egy gyertyát a tiszteletére. Az út egyik tanulsága az volt, hogy ha valaki mindenképpen koszorút és mécsest szeretne, annak ezeket még otthon kell beszereznie. Rengeteg fényképet készítettem, és mindent feljegyeztem az utazással kapcsolatban, ami egy későbbi utazó számára nagyon hasznos lehet reményeim szerint. Ami még tanulság volt, az az, hogy nem kell félni a helyiektől. A túra előtt tartottam tőle, hogy mivel a háborúban ellenségek voltunk, és ráadásul az ő szempontjukból mi voltunk a betolakodók, emiatt esetleg nem fogják jó szemmel nézni a látogatásomat. Ezzel szemben azt tapasztaltam, hogy az oroszok nagyon vendégszerető emberek, és készségesen segítettek nekem bármiben, még akkor is, ha nem is kértem külön. Az embert könnyen elbizonytalaníthatja az, hogy kevés információ áll rendelkezésre ahhoz, hogy teljesen nyugodtan belevágjon egy ilyen útba. De ettől nem szabad félni. Csak oda kell menni és csinálni kell. Bízom benne, hogy ez a beszámoló sokakat bátorít majd arra, hogy ellátogassanak a Don-kanyarba. Ha egyedül nem is, de legalább egy szervezett út keretében. Egy nagyon fárasztó utazáson vagyok túl. Azonban ha belegondolunk, az én utam igazán semmiség volt ahhoz képest, amit az 1942. és 1943. környékén itt járt honfitársaink átéltek. Tudjuk, hogy nem rossz szándékból jöttek ide, hanem azért mert azt gondolták, hogy ezzel a küldetéssel a hazájukat szolgálják. Áldozatvállalásukért megérdemlik az utodaik tiszteletét. Bízom benne, hogy eljön az a kor, amikor az egész Magyar Nemzet büszkén fog megemlékezni a Don-kanyarban elesett magyar katonák hősies önfeláldozásáról.

Tisztelettel:

Bakacs János