Főoldal Történelem Képek Hasznos oldalak Vendégkönyv 2018. Jan. 19.
 


Motivációk

Nagybátyám, Eiler Gáspár, családunk háborús hőse, a 2. Magyar Hadsereg tagja volt, és harc közben esett el valahol a Don-kanyarban. A gyászoló és ugyanakkor büszke családtagokon kívül Soltvadkerten az evangélikus templom előtti téren egy emlékmű is őrzi név szerint az ő és a többi soltvadkerti hős emlékét. Régi álmom volt, hogy egyszer elmegyek a harcok helyszínére, és megkeresem a sírját, hogy méltóképpen leróhassam kegyeletemet.
Erre egy családi meghívásnak köszönhetően 2011. május 8-án lehetőségem is nyílt. Ugyanis egyik nagynéném és egyik unokatestvérem az oroszországi Belgorod városban lakik, ami nincs nagyon messze a Don-kanyartól (kb 280 km). Nagyon szívesen éltem is ezzel a lehetőséggel. Meglátogattam a Voronyezs városhoz közel található Rudkinoi Magyar Katonai Temetőt, ami a legnagyobb ilyen temető, hiszen több mint 30.000 magyar katona maradványait tárták itt fel. Így az volt a legvalószínűbb, hogy megboldogult nagybátyám is itt nyugszik.
Ebben a beszámolóban részletesen leírtam, hogy hogyan készültem fel az útra, hogyan jutottam el a temetőhöz, és mit tapasztaltam ott. A beszámoló egyik célja, hogy emléket állítson ennek az útnak. A másik pedig, hogy olyan szintű írásos és képes dokumentációt adjon, amely komoly segítséget ad mindenkinek, aki szeretne eljutni a temetőhöz akár egy szervezett turistaút keretein kívül is.



Felkészülés az útra

A családi meghívás megérkezése után információgyűjtésbe kezdtem. Az első megválaszolandó kérdés az volt, hogy egyáltalán hol találhatók meg a Don-kanyarban elesett magyar katonák sírjai. A következő oldalakon találtam használható információkat a sírok hollétéről: magyaremlek.nolblog.hu és donkanyar.gportal.hu és don-kanyar.lap.hu. Ezek szerint sok katonasír található szétszórva a Don-kanyar különböző pontjain. Bolgyirjovkában van egy temető, ahol 9.000 katona nyugszik. 1997-ben avatták fel. Illetve 2001-ben épült, és 2003-ban avatták fel a legnagyobb temetőt Rudkino falu mellett, ahol több mint 30.000 katona maradványait tárták fel. Kevés információ lelhető fel ezekről az emlékhelyekről az interneten. Néhány újságcikket, egy fotóalbumot és még néhány honlapot találtam, ami az emlékhelyekkel foglalkozik. Mivel a rudkinoi a legnagyobb temető, ezért tehát ide kellett eljutnom.

A második kérdés az volt, hogy hogyan lehet eljutni a temetőhöz. Az interneten található ezzel a témával foglalkozó oldalakból sajnos ez nem derült ki pontosan. A Google térképe általában nagyon részletes. Épületek és azoktól kisebb objektumok is felismerhetők rajta. Azonban Rudkino környékéről valamiért nincs kellően részletes térképrészlet.
Pontos útbaigazítás hiányában az interneten fellelhető tömegközlekedési menetrendeket kezdtem el átnézni. Moszkvát repülőgéppel érdemes megközelíteni, bár mennek oda vonatok is, de a vonatút hossza kb 2 nap. Számtalan légitársaság üzemeltet járatokat Budapest és Moszkva között közvetlenül vagy átszállással. Én egy ukrán légitársaság, az AeroSvit, járatát választottam kijevi átszállással. 50.000 forintba került a repülőút összesen oda-vissza. A repülőgép járatokról itt érdemes tájékozódni: pelikan.hu.
Moszkvából Voronyezsbe vonattal vagy autóbusszal lehet eljutni. A vonat menetrend itt található: poezda.net. A vonat kényelmes, viszont tovább tart vele az út, mint busszal. Vonattal kb 11-13 óra. Busszal 8-9 óra. Az autóbusszal az a baj, hogy a buszközlekedés elég szervezetlen. Nem találtam központi átfogó menetrendet sem. Ezen az oldalon található egy menetrend a Moszkvából Voronyezsbe tartó buszokról, de ez egyáltalán nem megbízható: moskva-bus.ru.
Nehezebb ügy Voronyezsből Rudkinoba eljutni. Erről semmiféle használható információt nem találtam. Mivel vasútvonal arrafelé nincs, valószínűsítettem, hogy busszal, taxival vagy autóstoppal tudok majd oda eljutni. Ukrajnában sokat utaztam már vonattal, busszal, taxival és stoppal is, így itt is hasonló közlekedési viszonyokra számítottam. Szóval nem lesz egyszerű.
A legproblémásabb rész Rudkinoból elmenni a temetőhöz. Ez ugyanis valahol messze a falun kívül található. Ebben a kérdésben a helyiek segítőkészségében és az Isteni gondviselésben bíztam.

A harmadik kérdés az volt, hogy mit fogok csinálni a temetőben. Fényképek és beszámoló készítésén túl szerettem volna leróni kegyeletemet nagybátyám és a többi hős sírjánál. El akartam helyezni egy koszorút és egy mécsest. Úgy ítéltem meg, hogy ezeknek a repülőn történő szállítása elég körülményes lenne, ezért ezeket Moszkvában terveztem beszerezni. Viszont még Pesten vásároltam egy nemzeti színű koszorúszalagot és egy arany színnel fogó direkt szalagírásra való tollat. A szalag egyik felére a következő feliratot írtam: A DONI HŐSÖK EMLÉKÉRE 2011. 05. 08. A másik felére az aláírásomat tettem. Illetve a családi és baráti körömben, a facebookon és más internetes fórumokon: forum.index.hu és egy másik forum.index.hu felajánlottam, hogy bárki, akinek halt meg rokona a Don-kanyarban, vagy fontos neki ez az ügy, aláírhatja ezt a szalagot. Ezt ráteszem majd a kint beszerzett koszorúra, és azt is szívesen vállalom, hogy ha valaki saját szalagot szeretne a koszorúra, azt is felteszem rá.

Amit még érdemes tudni, hogy ha valaki Oroszországban nem tudja a szállását baráti vagy rokoni alapon elintézni, akkor máshogy kell megoldania. Ezt lehet olcsón is, ha nincs nagy igényünk. Például: booking.com. Ha csak egy ágy kell, akkor 3.000 Ft/éjszakától lehet elég jó szállást találni.
A másik, hogy kell vízum Oroszországba. Ennek végső költsége közel 20.000 Ft lesz, még akkor is, ha 8-10.000 Ft-ért hírdetik. A vízumról itt lehet tájékozódni: www.hungary.mid.ru.



Út a temetőhöz

A lényeg röviden

1. Budapest Ferihegy 2 - Moszkva Seremetyevo repülőgéppel
2. Moszkva Paveleckaja - Voronyezs központi autóbusz állomás autóbusszal
3. Voronyezs központi autóbusz állomás - Voronyezs Jugo-Zapadnaja autóbusz állomás a 35-ös vagy 37-es helyi busszal
4. Voronyezs Jugo-Zapadnaja - Rudkino autóbusszal, de a falu előtt a temetőnél leszállni

Részletes leírás annak, akit érdekel, hogy nekem hogy sikerült

A repülőút probléma nélkül zajlott a "Felkészülés az útra" című részben leírtaknak megfelelően. A Magyarország felől Moszkvába tartó gépek a Seremetyevo repülőtéren landolnak mostanában. Az enyém a C terminálnál állt meg. Kijevben 1 órával előrébb kellett állítani az órát, Moszkvában pedig még eggyel előre. Moszkvába vonattal lehet bejutni az Aeroexpress járattal. A jegy ára 320 rubel (1 rubel most kb 6-7 forint). 30 percenként járnak a vonatok és 35 perc az út. A végállomás a moszkvai Belorusszkaja pályaudvar. Nekem könnyebb dolgom volt, mert egy másik unokatestvérem, Vitalij, Moszkvában él, és kijött elém a repülőtérre és bevitt a városba. Moszkván belül mindenképpen metróval érdemes közlekedni. Egy jegy ára kb 200 forintnak megfelelő rubel. Moszkvában eligazodni egy idegennek nem könnyű. Viszont ismét szerencsém volt, mert egy Moszkvában tanuló barátom, Imre, segített nekem eligazodni.

A Voronyezsbe való utazáshoz a Spline Trans autóbusz járatát választottam. Honlap: mrtrans.net. Este 21:30-kor indult a busz és menetrend szerint másnap reggel 06:00-kor kellett megérkeznie Voronyezsbe. A jegypénztár a Paveleckaja metrómegállónál található a Dubininszkaja utcában. Innen nem messze indulnak a buszok is. A jegy ára 700 rubel volt.

Az indulás előtt már csak kevés idő volt. Imrével gyorsan elindultunk koszorút és mécsest keresni. Találtunk virágboltokat, de nem volt egyben sem koszorú és mécses se. Az egyik virágárustól megtudtuk, hogy errefelé virágot és virágkosarat szokás a temetőbe vinni. Így vásároltam egy szép virágkosarat. Mécsest pedig majd Voronyezsben terveztem beszerezni valahogy.

A buszút simán zajlott. Nem volt egy luxusbusz, de elfogadhatóan kényelmes volt. Kb két óránként álltunk meg pihenni. Elég korán, nem sokkal 05:00 után már a végállomásra értünk. Itt kiderült, hogy hogy ez a vasúti pályaudvar és a központi autóbusz pályaudvar az eggyel ezelőtti volt. Gyalog indultam visszafelé hátamon a táskámmal, kezemben a virágkosárral. Útbaigazítást kértem a helyiektől, akik nagyon készségesek voltak. Az egyik helyi ifjú hölgy, Lana, pedig éppen arrafelé tartott szintén gyalog, és vállata, hogy elkísér egy darabon. Olyan jól elbeszélgettünk, hogy végül egészen az állomásig velem jött. Közben az útbaeső boltokban mécsest kerestünk, sikertelenül.

A központi autóbusz állomás Voronyezsben (a kép a visszaútkor készült):



A jegypénztárnál viszont azt mondták, hogy Rudkinoba a külvárosi Jugo-Zapadnaja állomásról indulnak a buszok. Lana, hogy "el ne vesszek", felajánlotta, hogy elkísér a másik állomásra. A 35-ös és a 37-es buszokkal lehet a két állomás között közlekedni. Út közben a Lanával való beszélgetés egyszerre volt kellemes és és érdekes is. Vallásról, háborúról, családról. Megtudtam például, hogy az oroszok máshogy ünneplik a Húsvétot, mint mi. Például olyankor kenyeret és tojást tesznek a szeretteik sírjaira. A kenyér Jézus teste, a tojás pedig az újjászületés szimbóluma. A 35-ös buszról a Juz ranok megállónál szálltunk le. A Juz ranok egy hatalmas piac. Lanával itt kerestük tovább a mécsest. Sajnos mécsest nem találtunk, csak egy helyen gyertyát. Az árus azt mondta, hogy errefelé nem szoktak mécsest tenni a sírokhoz csak gyertyát. Így ezzel kellett beérnem. A piacon több helyen láttunk koszorút. Az ő koszorújuk azonban elég szokatlanul nézett ki a magyar szemmel nézve. Úgyhogy a virágkosár végülis jó döntés volt. Tanulság, hogy aki mindenképpen koszorút és mécsest akar, az hozzon otthonról. A gyertya megvásárlása után átsétáltunk az állomáshoz, és megvettem a buszjegyet. 48 rubelbe került. A nagynénémnek szánt egyik kalocsai mintás ajándékot odaadtam Lanának hálám jeléül, és elkértem a facebookos elérhetőségét, majd érzékeny búcsút vettünk egymástól.

A Jugo-Zapadnaja autóbusz állomás Voronyezsben:





A buszok Rudkinoba a 3. platformról indulnak. Azt kell figyelni, hogy melyik megy Gremjacse faluba. De meg kell kérdezni felszállás előtt, mert nem mindegyik gremjacsei busz megy el Rudkino felé. 09:00-kor indult az én buszom. A helyiek a buszon is nagyon barátságosak voltak. Megkérdezték, hogy hova viszem azt a szép virágkosarat. Mondták, hogy majd megmutatják, hogy hol van a temető. Út közben rengeteg magányos sír van az út szélén és több régi és mai napig aktív orosz temető. Átmentünk a Don-folyó keskenyebbik ágán, hogy meg tudjuk közelíteni a falut.

A Don folyó keskenyebbik ága a buszról:



Horgászok a Don folyó hídján:



A temető Gremjacse után található, de Rudkinotól is messze. Viszont ott közvetlenül az országút mellett. El sem lehet téveszteni. Messziről látszanak a magas kettőskeresztes emlékművek. Az egyik idős hölgy szólt is a buszvezetőnek, hogy álljon meg nekem. Így nem kellett elmennem a faluba és vissza gyalog. Az út kb 60 perc volt. Egyébként errefelé az teljesen normális, hogy a buszra bárhol fel lehet szállni, és bárhol le lehet szállni róla, csak szólni kell. A buszról még integettek is nekem. Hát sikerült: megérkeztem a temetőhöz.



A temető

Egy rövid úton kell begyalogolni az országúttól a temető bejáratáig.

A temető az országútról nézve:



A temető bejáratánál hatalmas rácsos vaskapuk vannak. Le vannak lakatolva, így nem tudtam bemenni. A mellette levő épületben nem volt senki. Semmiféle tájékoztatás nem volt kitéve nyitvatartásról vagy elérhetőségekről. Csak egy tábla volt kint arról, hogy 2001-ben építették a temetőt.

A temető bejárata:



Emléktábla a temető bejáratánál:



Mivel előlről nem lehetett bemenni, ezért elkezdetm körbe sétálni a magas kerítés mentén, hátha lesz ahol nem olyan magas, és be tudok mászni, vagy hátha van hátsó kapu. Van hátsó kapu, de az is zárva van. Viszont hátul van egy rész, ahol nagyon alacsony a fal és könnyen be lehet menni.

A temető hátsó fala, ahol könnyen be lehet mászni:







A temető közepén található egy monumentális emlékmű három kettőskereszttel. Valamiféle kő és márvány az anyaga.



A másik, amin egyből megakad az ember szeme, az a kapunál levő szintén hatalmas emlékmű.



A kapunál levő emlékmű belső része:



A központi emlékműnél található egy hatalmas félkör alakú márvány koszorútartó. Találtam is egy koszorút benne, amit a Honvédelmi Minisztérium és a Hadtörténeti Múzeum helyeztetett el. Mások is jártak azért már itt. Ezt az is bizonyítja, hogy több helyen is láttam virágokat és nemzeti színű szalagokat elhelyezve. Én is ide a koszorútartóra helyeztem el a virágkosarat. Később ezt letettem a koszorútartó mellé, hogy védjem az erős széltől.

A koszorútartó:



A Honvédelmi Minisztérium és a Hadtörténeti Múzeum koszorúja:



Más is hozott ide virágot nem is olyan régen:



Az általam hozott virágkosár:







Én az emlékműnél a virágkosárral:



Az emlékmű a másik oldalról:



A koszorútartó:



A koszorútartó:



Sok kettőskereszt van a temetőben emlékeztetve az elesett magyar katonákra. A keresztek nincsenek jelölve, és az elhelyezkedésük se jelöl konkrét sírokat. Mivel több mint 30.000 katona maradványait találták itt meg, érthető, hogy mindenkinek nem rakhattak külön keresztet.



Sok zsidó munkaszolgálatos is meghalt a csatákban. Erre emlékeztet egy nagy menóra.





Fekete márványtáblákra vésték fel az elesett katonák neveit. Megszámlálhatatlanul sok táblát lehet itt látni. Nem összevissza, hanem egymással kapcsolódó egyenes és íves vonalakban helyezték el őket. A nevek se rendezetlenül szerepelnek a táblákon. Akiről tudták, hogy hol esett el, annak a nevét a települések szerint csoportosítva írták fel, és azon belül abécé rendben. Akiről nem tudták, azokat külön táblára csak az abécé rendet figyelembe véve. A neveken kívül igyekeztek más információt is felírni, akiről tudtak. Például mikor halt meg, mikor született, mi volt a szerepe (honvéd, munkaszolgálatos, műszakis, stb).

















Megtaláltam nagybátyám nevét is (Eiler Gáspár). A főbejárattól nézve a balszárnyon levő íves alakzatban. Több Eiler Gáspár is halt meg a Don-kanyarban, úgyhogy azt még nem tudom igazolni, hogy biztosan ú volt az. Sajnos a nevén kívül csak a halál éve van feltűntetve és hogy honvéd volt.





Elhelyeztem a gyertyát nagybátyám táblája előtt. Mivel nem volt mécsesem, ezért az ott talált kövekből próbáltam valamiféle gyertyatartót összerakni. Erős szél fújt, többször is újragyújtottam, de nem hiszem, hogy végig tudott égni a gyertya.







A temetőben sétálva jól látható, hogy még mindig dolgoznak a temetőn. Vagy nem fejezték be, vagy felújítják. Mindenfelé téglák, kövek és különböző szerszámok vannak szanaszét.



A temetőn belül található egy épület. Ennek gondolom valamiféle múzeumnak kellene lennie. Az ajtók és az ablakok be vannak zárva. Villanykapcsolók vannak kint, de nem működnek. Benézve az ablakon látszik, hogy gyakorlatilag semmi sincs bent.













Miután alaposan körbejártam a temetőt elindultam a hátsó fal felé, ahol ki tudtam mászni. A temető mögött egy éppen akkor virágzó szép fa állt. Mielőtt az oszágút felé vettem volna az utamat, kicsit lesétáltam a mezőn a folyó felé. Szépen látszott a Don keskenyebbik ága. A vastagabbik jóval odébb folyik. Gondosan művelt szántóföldeket, tanyákat és legelésző állatokat lehet látni. Illetve innen látszik a kicsit alacsonyabban fekvő Gremjacse falu is.











Visszamentem az országútra és gyalog elindultam Gremjacse felé. Kicsit tartottam tőle, hogy nem lesz busz csak sokára, mert a buszon azt mondták a helyiek, hogy Rudkinoból csak este 7-kor megy leközelebb busz Voronyezsbe. Szerencsére Gremjacséból sűrűn mennek buszok. Rövid várakozás után fel is tudtam szállni egyre. Innentől az emlékeket elraktározva a múlt helyett a jelennel és a nagynénémmel való belgorodi találkozással kezdtem el foglalkozni.





Összegző gondolatok

A túra végeztével értékeltem magamban az út eredményeit. Összességében mindenképpen sikeresnek kell tekintenem az utat. Megtaláltam a Rudkinoi Magyar Katonai Temetőt, elhelyeztem egy nemzeti színű szalaggal ellátott virágkosarat az emlékműnél. Megtaláltam nagybátyám nevét az egyik márványtáblán, és gyújtottam egy gyertyát a tiszteletére. Az út egyik tanulsága az volt, hogy ha valaki mindenképpen koszorút és mécsest szeretne, annak ezeket még otthon kell beszereznie. Rengeteg fényképet készítettem, és mindent feljegyeztem az utazással kapcsolatban, ami egy későbbi utazó számára nagyon hasznos lehet reményeim szerint. Ami még tanulság volt, az az, hogy nem kell félni a helyiektől. A túra előtt tartottam tőle, hogy mivel a háborúban ellenségek voltunk, és ráadásul az ő szempontjukból mi voltunk a betolakodók, emiatt esetleg nem fogják jó szemmel nézni a látogatásomat. Ezzel szemben azt tapasztaltam, hogy az oroszok nagyon vendégszerető emberek, és készségesen segítettek nekem bármiben, még akkor is, ha nem is kértem külön. Az embert könnyen elbizonytalaníthatja az, hogy kevés információ áll rendelkezésre ahhoz, hogy teljesen nyugodtan belevágjon egy ilyen útba. De ettől nem szabad félni. Csak oda kell menni és csinálni kell. Bízom benne, hogy ez a beszámoló sokakat bátorít majd arra, hogy ellátogassanak a Don-kanyarba. Ha egyedül nem is, de legalább egy szervezett út keretében. Egy nagyon fárasztó utazáson vagyok túl. Azonban ha belegondolunk, az én utam igazán semmiség volt ahhoz képest, amit az 1942. és 1943. környékén itt járt honfitársaink átéltek. Tudjuk, hogy nem rossz szándékból jöttek ide, hanem azért mert azt gondolták, hogy ezzel a küldetéssel a hazájukat szolgálják. Áldozatvállalásukért megérdemlik az utodaik tiszteletét. Bízom benne, hogy eljön az a kor, amikor az egész Magyar Nemzet büszkén fog megemlékezni a Don-kanyarban elesett magyar katonák hősies önfeláldozásáról.

Tisztelettel:

Bakacs János